Színek – 3 részes

Tematika:

1. RÉSZ A színek világa. Átfogó bevezetés a színek világába – színtan a 21. században. A színoktatás a legutóbbi időkig csak azokra a már óvodában megismert alapfogalmakra támaszkodott, mint az „alapszínek”, „színkör”, „színkeverés”. Ma már ennél sokkal mélyebben és kevésbé dogmatikusan kell a színekkel megismerkedni. Az új megközelítés alapja az, hogy a színeket elsősorban élménynek kell tekinteni, ami életünk minden területét áthatja. A szín vizuális jelenség, a szembe jutó szín-ingerből (fizika) színérzet, ingerület lesz (fiziológia) és ezt az agy komplex módon dolgozza fel és így lesz belőle szín-észlelet (pszichológia). Ugyanakkor a színek mérhetők és különböző elvek alapján rendezhetők, ezt írják le a szín-rendszerek. A színek mindig a környezetükkel együtt értelmezhetők, a színek egymásra hatása miatt a színeket csak összefüggéseikben látjuk és észleljük. Az előadás bevezet a színek izgalmas, titokzatos világába.
2.RÉSZ A neo-impresszionista festészet színelmélete.A neo-impresszionizmus tekinthető a “legtudományosabb” festészeti irányzatnak. Seurat és Signac, néhány kortársukkal és követőikkel egyetemben, igyekeztek a 19. század színelméleti felfedezéseit alkalmazni alkotásaikban. Bár ezeket az elveket részben félreértették, az egyetemes festészet legcsodálatosabb művei közé sorolható remekműveket alkottak. Előadásunkban röviden ismertetjük a 19. század színtanának két fontos elemét: az optikai színkeverés és a szimultán kontraszt elméletét és ezek alkalmazását a neo-impresszionista festészetben. Bemutatjuk a pointillizmus és a divizionizmus közös és eltérő vonásait, a hagyományos („romantikus”) impresszionizmus és a neo-impresszionizmus közötti felfogásbeli különbségeket, és kitérünk a neo-impresszionisták jellegzetes ecset-kezelésére is. Példákat mutatunk a korszak remekműveiből, köztük néhány neo-impresszionista pasztorál tájképről, amelyek utolsó darabja (Matisse: Luxe, calme et volupté) már egyértelműen a Fauve mozgalom előhírnöke.
3. RÉSZ A Bauhaus színtana. A Bauhaus, a 20. század első felének legnagyobb hatású művészeti intézménye különleges helyet foglal el a design és a képzőművészet határmezsgyéjén. Bár sokan (joggal) a design és az építészet iskolájának tartják, oktatói között olyan meghatározó jelentőségű festők voltak, mint Johannes Itten, Paul Klee, Wassily Kandinsky és Joseph Albers. Bár Klee és Kandinsky is sokat foglalkozott színelmélettel, Itten és Albers hatása az, ami a mai napig meghatározza a szín-oktatást a világ legtöbb művészeti intézményében. Előadásunkban áttekintjük a Bauhaus négy kiemelkedő oktatójának elméleteit, és kritikusan elemezzük azokat összevetve a korszerű színtani ismeretekkel. Itten színköre és hét kontrasztja a mai napig a dogmatikus szín-oktatás alapjai, de ezeken ma már túl kellene lépni, mert sokszor gátolják a színek kreatív alkalmazását.