3. A GONDOLAT GYŐZELME A MŰTÁRGY FELETT

Előadó: Garami Gréta

Garami Gréta művészettörténész, kurátor, művészettörténet-oktató, az ELTE művészettörténet tanszékén szerzett diplomát. Cikkei elsősorban az ÚjMűvészet és a Képírás folyóiratok oldalain jelennek meg. 2012 óta az Óbudai Kulturális Központ kurátora, ahol elsősorban kortárs festészeti kiállítások szervezésével foglalkozik. Évek óta dolgozik együtt az óbudai T-Art Alapítvánnyal, melynek 2018 óta kuratóriumi képviselője is. Művészetközvetítőként 15 éve tart művészettörténeti előadásokat a felnőtt-oktatásban.

Tematika:

Irányzatok: konceptuális művészet, minimal art, fluxus, intermédia, land art, arte povera.
Művészek: Marcell Duchamp, Joseph Kossuth, Joseph Beuys, Sol LeWitt, Ben Vautier, Yoko Ono, Roman Opałka, John Cage, Yves Klein, Robert Smithson, Robert Morris, Michael Heizer, Cristo és Jeanne-Claude, Mario Merz, Yannis Kounellis, Michelangelo Pistoletto, Walter de Maria

Közhely, hogy a kortárs képzőművészet legalapvetőbb kvalitása a progresszióban, az újszerűségben rejlik, és további meghatározói között az eredetiség vagy a kísérletezető jelleg szerepel leginkább, mégis, amikor megismerjük az 1945 utáni művészettörténeti törekvéseket, kiderül, hogy a kortársiság kritériumai valójában 40-50 vagy akár 100 évre is visszanyúló hagyományként is értelmezhetők. Az első lírai absztrakt mű 1911-ben készült, az egyetlen fekete négyzetet „ábrázoló” síkgeometrikus absztrakt kép 1914-ben, az első konceptuális tárgyinstalláció pedig 1917-ben született meg. Beépülve a művészeti kánonba és a művészettörténet-írásba, e régi-új jelenségek máig meghatározzák a kortárs szemlélet gondolkodásmódját.
A K Galéria négy részes előadás sorozata a leghíresebb 1945 utáni nemzetközi képzőművészeti irányzatokat mutatja be feltárva a művészet fogalmának legkülönbözőbb, egymásnak ellentmondó változatait, melyek a kortárs képzőművészet kritériumrendszerének ma is forrásai.

Időpontok:

2021. március 12. 18:00 – 19:30    ZOOM előadás

Időtartam:

90 perc

Részvételi díj:

3.900,- Ft

MAOE, MKISZ tagoknak 30%-os kedvezmény, Diákoknak 50%-os kedvezmény, jelentkezésnél Megjegyzésben jelezni!
4 modulra történő együttes jelentkezés esetén a kedvezményes képzési díj 12.600,- Ft (15.600,- Ft helyett). A kedvezmények nem összevonhatóak.
1. Az absztrakció mint világnyelv (2021.02.26.)
2. A valóság és a közönség visszahódítása (2021.03.05.)
3. A gondolat győzelme a műtárgy felett (2021.03.12.)
4. A kifejező erő és a kivitelezés öröme (2021.03.19.)
A bevétel egy részét a T-ART Alapítvány támogatására fordítjuk.

Jelentkezés a képzésre





    1. A jelentkezési lap kitöltése, és elküldése megrendelésnek számít, és ez fizetési kötelezettséget von maga után.
    2. A K Galéria jelentkezéskor, illetve egy-másfél héttel a képzés megkezdése előtt visszaigazolja a jelentkezők képzésen való részvételét.
    3. K Galéria a számlát a képzés megkezdése előtt egy-másfél héttel állítja ki.
    4. A részvételi díjat legkésőbb a képzés megkezdése előtti munkanapig ki kell egyenlíteni.
    5. A tanfolyam kezdete előtt 4-10 munkanappal a részvétel lemondása esetén a K Galéria a képzési díj 50%-ára, 3 munkanapon belüli lemondás esetén a teljes képzési díjra jogosult. Lemondást csak írásban fogadunk el.
    6. A K Galéria a képzési időpontok változtatási jogát fenntartja abban az esetben, ha a jelentkezők száma nem elegendő a képzés indításához, vagy amennyiben az előadó biztosítása elháríthatatlan akadályba ütközik. Az új időpont kijelölését a résztvevőkkel egyezteti.
    7. Részvételi díj kedvezmény: Egy adott tanfolyamra, egy adott cégtől 3 vagy több fő jelentkezése esetén 10% kedvezményt adunk a részvételi díjból.